Quantcast
Channel: Gizi-receptjei
Viewing all 1595 articles
Browse latest View live

Sütőben sütött csirkemell fasírt párolt zöldséggel.

$
0
0



Szikrázóan süt a nap, szinte nyári meleg van, kinek is van ilyenkor kedve órákat a konyhában tölteni ebédfőzéssel, mert nekem bizony nem volt. Így aztán egy tálca csirkemellel a kezemben álltam, és azon gondolkodtam, hogy mit is készítsek belőle. Mindenképpen valami egyszerű, és gyorsan elkészülő fogásra gondoltam, majd végül a csirkemell fasírt mellett döntöttem. A kis fasírt golyókat pikk-pakk összegyúrtam, (igaz a sajtkocka lehetett volna nagyobb is a közepén, na de majd legközelebb...) majd a sütés legegyszerűbb módját választva, irány a sütő. Így a fasírt sem szívta magát tele olajjal, és a lakás sem telt meg az olajban sülő fasírt illatával. Ameddig a hús a sütőben csücsült, elkészült a köret is, mely most egyszerűen csak párolt zöldség volt. Természetesen ízlés szerint készíthetünk mellé pl. krumplipürét, sült krumplit, rizi-bizit, vagy éppen egy finom főzeléket.





Hozzávalók:

50 dkg csirkemell
2 db szikkadt zsemle
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tojás 
őrölt bors
csipet szerecsendió
10 dkg sajt (pl. gouda, trappista..)
3 ek olívaolaj
zsemlemorzsa a beleforgatáshoz 



 A szikkadt zsemléket áztassuk be vízbe (v. tejbe) majd alaposan nyomkodjuk ki.

A csirkemellet daráljuk le, majd adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, az apróra vágott vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, ízlés szerint fűszerezzük, majd gyúrjuk össze a masszát. Ezután adjuk hozzá az egész tojást, és szintén gyúrjuk alaposan össze. 

A sajtot vágjuk fel kisebb kockákra.

Az összegyúrt masszából csippentsünk le kisebb darabokat, lapogassuk el, majd tegyünk rá egy darab sajtot, formázzuk gombóccá, és forgassuk bele a zsemlemorzsába. (nedvesítsük be a kezünket, akkor nem ragad hozzá a massza, és könnyen megtudjuk formázni)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spircceljük le olívaolajjal. Ezután helyezzük rá a húsgombócokat, majd szintén spricceljük meg olívaolajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)





Párolt  zöldség hozzávalói:

60-70 dkg mexikói zöldségkeverék (fagyasztott)
1 ek olívaolaj
őrölt színes bors

A zöldségkeveréket tegyük bele egy jénaitálba, locsoljuk meg az olívaolajjal, ízlés szerint sózzuk és szórjuk meg őrölt borssal, keverjük össze, majd fedjük le. (fagyasztott állapotban kezdjük el párolni, így enged egy kis levet, és nem kell alá folyadék)

Ezután a mikróba pároljuk 15-20 perc alatt készre. (közben 1x-2x keverjük meg)

A zöldségkeveréket ízlés szerint enyhén sós vízben, pár perc alatt roppanósra főzhetjük, majd szűrjük és alaposan csepegtessük le. Ezután locsoljuk meg az olajjal, sózzuk, borsozzuk, és óvatosan forgassuk össze.





Tálaláskor kanalazzuk a párolt zöldségkeveréket a tányérra, majd helyezzük mellé a pirosra sült csirkemell fasírtot és úgy kínáljuk.



Narancsos-gesztenyés torta.

$
0
0



Ez a torta ugyan még a húsvéti ünnepekre készült, de hol van az előírva hogy csak az ünnepre süthetjük meg. Sőt, mivel az idénygyümölcsökre még várni kell egy keveset, a narancs pedig még megtalálható az üzletek polcain, így remek alkalom, ha egy krémes tortára vágyunk. Az alaptészta egy egyszerű piskóta, melyre először a gesztenyés, majd a narancsos krém kerül. Ezután már csak pár órát kell várakoznunk, még a torta a hűtőben csücsül, majd ízlés szerint felszeletelve tálalhatjuk is. Én pl. már előző nap összeállítottam, majd másnapig a hűtőben tároltam. Így az ízek jól összeértek, és a krémek kellően megdermedtek.






Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

6 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
6 dkg liszt
2 db tojás (nagy)
2 ek forró víz


A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és robotgéppel, pár perc alatt keverjük jó habosra.

Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig. 

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd fakanállal, óvatosan keverjük össze.

A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd egyenletesen simítsuk bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 15 perc alatt készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.





 Narancsos krém hozzávalói:

15 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
10 dkg vaj
3 dkg tejszínízű pudingpor
1,5 dl narancslé (frissen facsart)
1 narancs reszelt héja
2 db tojássárgája
2 dl Hulala (v. habtejszín)


A vajat keverjük jó habosra 10 dkg porcukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt narancshéjjal, és tegyük félre.

A tojások sárgáját keverjük ki 5 dkg porcukorral, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a narancslevet, majd adjuk hozzá a pudingport, és keverjük simára.

Ezután gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett, főzzük sűrűre, majd vegyük le a gőzről, és kevergetve hűtsük ki egészen.

Amikor a pudingos krém teljesen kihűlt, apránként adagolva, keverjük simára a cukros-vajas krémmel.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd szintén apránként adagolva, keverjük óvatosan hozzá a krémhez.





Gesztenyés krém hozzávalói:

30 dkg gesztenyemassza
5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
15 dkg vaj


A gesztenyemasszát villával kicsit nyomkodjuk össze, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a puha vajat, és robotgéppel keverjük jó habosra.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd helyezzük bele a teljesen kihűlt piskótát. Ezután egyenletesen kenjük rá a gesztenyés krémet, majd a narancsos krémet is. 

Ezután tegyük be pár órára (v. akár egész éjszakára) a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint narancsgerezdekkel, és csokoládéforgáccsal díszítsük. Ezután ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


Medvehagyma-mártás főtt tojással és krumplival.

$
0
0



Tavasszal az egyik kedvencem a sóska, egyszerűen elkészítve, majd főtt krumplival és tojással tálalva. Most kihasználva hogy még hozzá lehet jutni a medvehagymához, a sóskához hasonlóan medvehagyma-mártás készült, és a különbség csakis az ízekben van. Szintén főtt tojással és krumplival tálaltam, és az egész ebédfőzés nem tartott bő fél óránál tovább, és már tálalhattam is.






 Hozzávalók a mártáshoz:

1 nagyobb csokor medvehagyma
3 dl tej
2 dl főzőtejszín (20%-os)
1 púpozott tk liszt
őrölt fehér bors
1 tk ételízesítő
5 dkg vaj







A medvehagymát mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel vékony csíkokra.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a medvehagymát, és pároljuk pár percig hogy kissé összeessen.

Ezután öntsük fel a tejjel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és pár perc alatt főzzük puhára.

Amikor a medvehagyma puhára főtt, szórjuk meg a liszttel, majd botmixerrel pépesítsük.

Ezután tegyük vissza a tűzre, adjuk hozzá a tejszínt, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy a mártás kellően besűrűsödjön.

Közben enyhén sós vízben főzzük puhára a felkockázott krumpli, majd szűrjük le és tálalásig tartsuk melegen.

Pár darab tojást főzzünk keményre, hideg vízben hűtsük ki, majd pedig pucoljuk meg.

Tálaláskor szedjük tányérba a medvehagyma mártást, majd  kanalazzuk rá a főtt krumplit, helyezzük rá a felszeletelt főtt tojás, és úgy kínáljuk.


Medvehagymás csalánleves tojásmetélttel.

$
0
0




A medvehagymát gondolom sokan szeretik, de ez a csalánról már egyáltalában nem mondható el. Pedig főzés után már a csípősségét is elveszti, így én szívesen készítek belőle pl. levest. Mivel lassan vége a medvehagyma szezonnak, és a zöldségesnél felváltotta a helyét a spárga, így most utoljára egy finom krémlevest készítettem. A medvehagyma mellett került a levesbe még két marék zsenge csalánlevél, sárgarépa, krumpli, fűszerek, és természetesen vöröshagyma is. A puhára főt levest végül pépesítettem, majd tejszínnel még lágyabbá, krémesebbé tettem. Levesbetétnek egyszerűen tojást sütöttem, majd metéltre vágva, közvetlenül tálalás előtt került a levesbe. 






 Hozzávalók:

1 kisebb csokor medvehagyma
2 marékra való zsenge csalánlevél
1 db vöröshagyma
1 db sárgarépa
2 db közepes krumpli
7 dl víz
2 dl főzőtejszín (20%-os)
5 dk vaj 
őrölt színes bors
1-2 tk ételízesítő

 A medvehagymát és a csalánlevelet mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel csíkokra.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra. A krumplit és a sárgarépát pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a medvehagymát és a csalánlevelet, és pároljuk pár percig, hogy kissé összeessen, majd adjuk hozzá a krumplit és a sárgarépát is. Keverjük alaposan össze, ízlés szerint szórjuk meg ételízesítővel, sóval, és őrölt borssal, majd pár perc után, öntsük fel a vízzel.

Ezután forraljuk fel, majd mérsékeljük a lángot, és főzzük puhára. (közben kóstoljuk, és ha kell ízesítsünk utána)

Amikor a krumpli és a sárgarépa puhára főtt, vegyük le a tűzről, öntsük hozzá a tejszínt, és botmixerrel pépesítsük.

Ezután tegyük vissza a tűzre, és kevergetve melegítsük forráspontig, majd zárjuk el a gázt, és tálalásig tartsuk melegen.
 





Tojásmetélt hozzávalói:

3-4 db tojás
olívaolaj a sütéshez


Üssünk fel egy tojást, szórjuk meg egy csipet sóval, majd villával alaposan keverjük össze.

Egy palacsintasütőt kenjük ki olajjal, majd öntsük bele a felvert tojást, és úgy süssük meg mint a palacsintát. Mindegyik tojással így járjunk el. 

Ezután tekerjük fel úgy mint a palacsintát, majd ízlés szerint vágjuk fel mindegyiket külön-külön.

Tálaláskor merjük tányérba a levest, majd helyezzük rá a tojásmetéltet és úgy kínáljuk.


Kukoricapelyhes csirkemell sütőben sütve.

$
0
0




A csirkemellből remek ebédet varázsolhatunk rövid idő alatt pl. a hétvégi asztalra. A húst érdemes már előző este bepácolni, majd másnap alaposan megszórni a kukoricapehellyel, és már mehet is a sütőbe. Igaz így kétszer kell vele dolgoznunk, de mindkétszer csakis kb. 10 percet. Ameddig a hús sül, ízlés szerint készítsünk mellé köretet, így sem kell egy óránál több időt a főzéssel foglalatoskodnunk. Én a sütőben sütöttem fűszeres krumplit, (mivel légkeveréses a sütőm, így a két tepsi jól megvolt egyszerre a sütőben)  de jól illik hozzá a hasábburgonya, a rizs, vagy éppen a krumplipüré is.






 Hozzávalók:

3 db csirkemellfilé
2 dl tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
1 tk ételízesítő
 őrölt színes bors
szerecsendió (el is hagyható)
1/2 cs kukoricapehely
2-3 ek olívaolaj





A csirkemellet ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, szerecsendióval, és tegyük félre.

A tejfölt keverjük össze az összepréselt fokhagymával, majd forgassuk bele a befűszerezett csirkemellet úgy, hogy a tejföl mindenhol vastagon bevonja. Ezután fedjük le a tálat, majd tegyük be a hűtőbe pár órára (v. egész éjszakára) hogy az ízek jól átjárják a húst.

A kukoricapelyhet öntsük egy tálcára, majd tenyérrel nyomkodjuk meg, hogy kissé összetörjön, de azért ne legyen nagyon morzsalékos.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg az olívaolaj felével.

Vegyük ki a hűtőből a bepácolt csirkemellet, majd egyesével emeljük ki a tejfölből, tegyük rá a kukoricapehelyre, és alaposan szórjuk meg, hogy mindenhol befedje a tejfölt.

Ezután helyezzük a tepsire egymástól kicsit távolabb, és a maradék olívaolajjal spricceljük le, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy a kukoricapehely magába szívja az olajat, és sütés közben ne száradjon ki. (érdemes kicsit állni hagyni, mert különben sütés után túl kemény lesz a kukoricapehely)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem, így a hús nem száradt ki, jó szaftos maradt)

Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én sütőben sült fűszeres krumplit készítettem, de jól illik hozzá a hasábburgonya, a rizs, krumplipüré.....

Tálaláskor helyezzük tányérra a csirkemellet, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.


Narancsos sajttorta. (sütés nélküli)

$
0
0




Nagyon szeretem a sütés nélküli tortákat, így a hétvégére egy narancsos változatot készítettem el. A kekszes tortaalapra egy főzött, nagyon krémes-habos, és narancsdarabokkal megpakolt krém került. Az elkészült tortát pár órára mindenképpen be kell tenni a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, így akár már előző nap elkészíthetjük. Én így is tettem, és teszek mindig a sütés nélküli tortákkal, így a krémnek van ideje megdermedni, és az ízek is kellően összeérnek. Naranccsal is nagyon finom a torta, de mivel már megjelent az üzletek polcain az eper, így ízlés szerint azzal is elkészíthetjük. A hétvégi ebéd után pedig nem is kell ennél finomabb, és egyszerűbben elkészíthető desszert, melyet biztosan szeretni fog a család apraja és nagyja egyaránt.






 Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

30 dkg Győri Édes keksz
15 dkg vaj
1-2 ek tej (hideg)


A kekszet daráljuk le, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajat, és kanállal keverjük alaposan össze. Keverés közben, ha túl száraz lenne, akkor adjunk hozzá 1-2 ek hideg tejet.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele egyenletesen a vajas-kekszet. Ezután tenyérrel jól nyomkodjuk le, majd tegyük be a hűtőbe hogy lehűljön, és megdermedjen.

Amikor már teljesen lehűlt, vegyük ki a formából, és óvatosan húzzuk le a sütőpapírt, majd a papírral együtt helyezzük vissza a formába.






Hozzávalók a narancsos-sajtkrémhez:

25 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 ek frissen facsart narancslé
1 narancs reszelt héja
2 cs vaníliás pudingpor (főzős)
5 dl tej
10 g porzselatin
1 dl víz
4 dl Hulala (v. habtejszín)
2 narancs felkockázva






A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, a frissen facsart narancslével, és a reszelt narancshéjjal.

A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, és állandó kevergetés mellett főzzük sűrűre. Ezután kevergetve hűtsük ki egészen. (ha kevergetve hűtsük ki, akkor szép sima lesz a krém)

Amikor a puding teljesen kihűlt, állandó keverés mellett, apránként adagoljuk hozzá az előzőleg simára kevert mascarponekrémhez.

A vizet forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a porzselatint. Addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, és lehűl.

Ezután a zselatint öntsük hozzá a krémhez, majd szintén keverjük simára.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd fakanállal apránként, óvatosan hogy a hab ne törjön, keverjük hozzá a krémhez. Keverés közben adjuk hozzá a felkockázott narancsot is.





Vegyük ki a tortaformát a hűtőből, majd egyenletesen kanalazzuk rá a kekszes alapra a narancsos-mascarponekrémet.

Ezután tegyük be a hűtőbe legalább 2-3 órára (v. egész éjszakára) hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, helyezzük tálcára, szórjuk meg tortadarával, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.



Mézes-mázas sült sonka.

$
0
0



A napokban egy szép darab füstölt sonkát vásároltam, gondolván jó lesz majd egy finom babfőzelék mellé. Aztán eszembe jutott, hogy jó régen készülök kipróbálni egy mázas sült sonka receptet, de valahogy mindig elmaradt. Beterveztem pl. a húsvéti ünnepekre, de annyi finomság készült, hogy a sonka megint csak elmaradt. Így aztán a babfőzelékes változatból semmi sem lett, viszont elkészült a mézes-mázsa sült sonka. A sonkát már előző nap fűszeres vízben puhára főztem, majd hagytam teljesen kihűlni. Sütés előtt már csak a szegfűszeggel való tűzdelés, és a páccal való lekenés volt hátra, majd irány a sütő, ahol szép pirosra sütöttem. A pácba a csípős ízek kedvelői ízlés szerint erős paprikát is keverhetnek, melytől én most eltekintettem, de legközelebb már paprika is kerül bele. Felszeletelve, friss péksüteménnyel, paradicsommal és paprikával tálaltam, és mondhatom nagyon finom volt.







Hozzávalók:

1,5-2 kg-os füstölt sonka
1 db vöröshagyma
6-8 gerezd fokhagyma (lehet több is)
6-7 db egész fekete bors 
4 db borókabogyó
2 db babérlevél
1 ek só
annyi víz hogy bőven ellepje 
szegfűszeg a kihűlt, hideg sonka megtűzdeléséhez

A sonkát tegyük bele egy nagyobb edénybe, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje. 

Ezután adjuk hozzá az egészben hagyott vöröshagymát, a vékonyra felszeletelt fokhagymát, a fűszereket, és ízlés szerint sót.

Ezután forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a hőfokot, és pár óra alatt főzzük puhára a sonkát. (közben, ha szükséges pótoljuk a vizet)

Amikor a sonka puhára főtt, zárjuk el a gázt, majd hagyjuk a lében langyosra hűlni. Ezután vegyük ki, alaposan csepegtessük le, és hagyjuk teljesen kihűlni. (érdemes előző nap megfőzni a sonkát, majd másnap sütni)

A teljesen kihűlt, hideg sonka tetejét egy éles késsel ferdén kockázzuk be és a kereszteződésekbe szurkáljunk szegfűszeget.






Mézes-pác hozzávalói:

12,5 dkg méz
10 dkg barna cukor
2-3 ek balzsamecet
0,5 dl édes vörösbor


Egy edénybe tegyük bele az összes hozzávalót, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy egy szirupos pácot kapjunk.

Az előzőleg szegfűszeggel megtűzdelt sonkát helyezzük bele egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd ecset segítségével kenjük rá a mézes pác felét.

Ezután helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10 percig.

Ezután vegyük ki a sütőből, kenjük rá a maradék pácot, majd helyezzük vissza, és süssük még 20 percig.

A szép pirosra sült sonkát ezután hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.

A mézes-mázas sült sonkát tálalhatjuk egy finom salátával, friss kenyérrel, paradicsommal és paprikával, de pl. a húsvéti asztalon is megállja a helyét.


Zabkekszes-csokoládés pohárkrém.

$
0
0



A hét közepén valami édességre vágyunk, de sem időnk, sem pedig kedvünk nincs a sütkérezéshez, na akkor készítsünk egy egyszerű, ám finom pohárkrémet. A rövid idő alatt elkészült csokoládékrémet zabkeksszel és tejszínhabbal váltakozva rétegezzük a poharakba, majd ízlés szerint pár szem gyümölccsel  megpakolva, már fogyaszthatjuk is.






 Hozzávalók 4 pohárhoz:

1 cs Győri Zabfalatok
10 dkg étcsokoládé
5 dkg étkezési keményítő
1 dkg holland kakaó (kb. 1 ek)
1 tk instant kávé
1 cs vaníliás cukor
5 dkg kristálycukor
4 dl tej 
3 dl Hulala (v. habtejszín)





A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd tegyük felhasználásig a hűtőbe.

A keményítőt keverjük össze a kakaóval, az instant kávéval, a vaníliás cukorral, a kristálycukorral, majd adjunk hozzá egy kevés tejet, és keverjük simára.

A maradék tejet tegyük fel melegedni, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a keveréket, és főzzük sűrűre.

Ezután vegyük le a tűzről, majd kevergetve hűtsük pár percig. Amikor már nem annyira forró, adjuk hozzá az apró darabokra tördelt csokoládét, és addig keverjük még elolvad, és teljesen kihűl.

Amikor a csokoládékrém már teljesen kihűlt, adjuk hozzá a felvert tejszínhab 1/3 részét, majd keverjük simára.





Az előkészített poharakba morzsoljunk bele 2-3 db zabkekszet, majd elosztva kanalazzuk rá a csokoládékrém felét.

Ezután szintén morzsoljunk rá poharanként 2-3 db zabkekszet, és először kanalazzunk rá a maradék tejszínhabból, majd kanalazzuk rá a maradék csokoládékrémet.

Ezután díszítsük a maradék tejszínhabbal, ízlés szerint kandírozott cseresznyével (meggyel, áfonyával...), és színes szórócukorral.

Az elkészült pohárkrémet ízlés szerint kínálhatjuk azonnal, vagy helyezzük be a hűtőbe tálalásig.



Tepsis csirkecomb vele sült újkrumplival.

$
0
0




Az utóbbi borongós, esős napok után állítólag a hétvégén újra beköszönt a jó idő, így érdemes olyan menüt összeállítani, hogy minél kevesebb időt kelljen a konyhában töltenünk. Ezt a tepsis csirkecombot egyszerűen összeállíthatjuk, majd irány a sütő, és azután már nem sok dolgunk lesz vele. A húst érdemes már előző nap bepácolni, majd a hűtőben pihentetni sütésig. Mivel a köret a hússal együtt készül, így az ízek kellően átjárják az újkrumplit, és nagyon finom lesz. Természetesen öreg krumplival is készíthetjük, de akkor a hússal egyszerre  tegyük a tepsibe, mivel több idő kell neki hogy kellően megpuhuljon, és megsüljön. Tálaláskor pedig ízlés szerinti salátával kínáljuk a szép pirosra, ropogósra sült csirkecombot, és a finom, puha újkrumplit.






 Hozzávalók:

4 egész tanyasi csirkecomb
1 kg újkrumpli
1 db citrom (nagy)
2-3 maréknyi olajbogyó
6-8 gerezd fokhagyma
3-4 db babérlevél
1 dl fehérbor
3-4 ek olívaolaj


A hús pácolásához: 

só (ízlés szerint)
1-2 tk ételízesítő
őrölt színes bors
szerecsendió  
bazsalikom
kakukkfű






A fűszereket ízlés szerinti mennyiségben keverjük össze.

A combokat vágjuk ketté, majd alaposan dörzsöljük be az összekevert fűszerkeverékkel, és hagyjuk pár órát (v. egy egész éjszakát) állni, hogy az ízek kellően átjárják a húst.

Egy nagyobb tepsibe öntsük bele a bort, az olívaolajat, és helyezzük egymásmellé a befűszerezett combokat, tegyük közé a babérlevelet, héjastól a fokhagymagerezdeket, a cikkekre vágott citromot, majd fedjük le a tepsit alufóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 45 perc alatt pároljuk puhára a húst.

Az újkrumplit egy dörzsis szivaccsal dörzsöljük át, mossuk meg alaposan, majd vágjuk félbe. Ezután szórjuk meg sóval, és forgassuk alaposan össze.

Vegyük ki a sütőből a tepsit, és locsoljuk meg a húst a szafttal, majd tegyük köré félbevágott újkrumplit, szórjuk meg az olajbogyóval, és tegyük vissza a sütőbe.

Ezután addig süssük, még a krumpli puhára, és a hús szép pirosra sül. (közben locsoljuk meg a húst a szafttal)







Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült csirkecombot, majd ízlés szerint tegyünk mellé a krumpliból, olajbogyóból, és a sült fokhagymából, majd úgy kínáljuk.


Epres sajttorta sütés nélkül.

$
0
0




A májusi Vidék íze receptmagazint lapozgatva akadt meg a szemem ezen a sütés nélküli tortán, és rögtön el is határoztam hogy a hétvégére bizony én is elkészítem. Éppen volt itthon két doboz ricotta, így a receptben szereplő "krémes túró" helyett nálam az került bele. Na, meg persze egy doboz mascarpone, mert mégiscsak sajttortáról van szó. Mivel sütés nélküli torta, így az alaphoz zabkekszet használtam, majd arra került rá a habos-eperkrémes töltelék. Azután pedig irány a hűtő, ahol pár órát vagy éppen egy egész éjszakát is eltölthet a tortánk, hogy kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. Közvetlenül tálalás előtt, már csak az ízlés szerinti díszítés és a szeletelés van hátra, és már kínálhatjuk is ezt a habos-krémes finomságot. Mivel holnap Anyák napja van, így egy csokor virág mellé, vagy éppen helyette, készítsd el ezt az egyszerű tortát, és lepd meg vele Édesanyádat, Nagymamádat.
 



 

Hozzávalók az alaphoz:

35 dkg Győri Zabfalatok
15 dkg vaj
1-2 ek tej


A zabfalatot daráljuk le (v. morzsoljuk össze), majd öntsük hozzá a felforrósított vajat, a tejet és keverjük össze. (ha túl száraz lenne, akkor még apránként adjunk hozzá tejet)

Egy 26 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük, és egyenletesen nyomkodjuk bele a kekszet. 

Ezután tegyük be a hűtőbe legalább egy fél órára, hogy teljesen megdermedjen.






Hozzávalók töltelékhez:

40 dkg ricotta (v. krémes túró)
25 dkg mascarpone
2 dl Hulala (v. habtejszín)
15 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja és leve
50 dkg eper
15 gramm porzselatin + 1 dl víz



Egy tálba tegyük bele a ricottát, (v. a krémes túrót) a mascarponét, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és levet, majd alaposan keverjük össze.

Az epret alaposan mossuk meg, majd vágjuk kisebb darabokra, adjuk hozzá a kristálycukrot, és pár perc alatt főzzük puhára. 

Ezután turmixoljuk le, és egy szitán szűrjük át, hűtsük ki egészen, majd öntsük hozzá a ricottás keverékhez, és szintén keverjük alaposan össze.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, öntsük hozzá a porzselatint, keverjük simára, és hűtsük ki. (addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, és kihűl)

Ezután öntsük az epres krémhez a kihűlt zselatint, majd keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd szintén keverjük hozzá a krémhez.

Vegyük ki a hűtőből a kekszes alapot, majd húzzuk le róla a sütőpapírt. Ezután a papírral együtt tegyük vissza a tortaformába, majd egyenletesen öntsük rá az epres-ricottás krémet. 

Ezután tegyük be a hűtőbe pár órára (v. egész éjszakára) hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.






Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint tejszínhabbal és eperrel díszítsük, majd felszeletelve kínáljuk.


Spárga fűszeres-kukoricás bundában.

$
0
0



 A spárgakedvelők, köztük én is, már alig vártuk hogy végre megjelenjen az zöldségesnél, és a piacokon a zsenge spárga. Így aztán ezt a hetet egy igen egyszerű, ám finom spárgás fogással indítottam el. Az előzőleg roppanósra főzött spárgát fűszeres kukoricadarás és lisztes tésztába alaposan beleforgattam, majd bő, forró olajban pár perc alatt szép aranybarnára sütöttem. Tálaláskor egyszerűen csak tartármártással kínáltam, de így is nagyon laktató volt. Persze azért a férfinép nem biztos hogy így gondolja, de nálunk ebédre éppen elég volt így is.   





 Hozzávalók:

 1 cs spárga
1 dl kukoricadara
kukoricaliszt (amennyit majd felvesz)
2 db tojás
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
1 citrom reszelt héja
őrölt fehér bors
1 dl víz
olaj a sütéshez

A spárgát hajlítsuk meg, törjük le a fás részét, majd enyhén sós vízben 4-5 perc alatt főzzük roppanósra. Ezután tegyük át hideg vízbe, hagyjuk kihűlni, majd szedjük papírtörlőre hogy leszáradjon.

A tojásokhoz adjuk hozzá a vizet, az apróra vágott petrezselyemzöldet, reszeljük hozzá a citromhéjat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd keverjük össze.

Ezután keverjük hozzá a kukoricadarát, és annyi kukoricalisztet, hogy egy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk, majd hagyjuk legalább egy órát állni.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd a spárgát egyesével forgassuk bele a kukoricás masszába, és óvatosan helyezzük bele az olajba.

Pár perc alatt, közben átfordítva, süssük szép pirosra, majd szedjük papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja.

Közben készítsünk mellé ízlés szerint mártogatóst. Én tartármártást készítettem, és nagyon jól illett a spárgához.






Tálaláskor helyezzük tányérra a frissen kisült spárgát, majd ízlés szerinti mártogatóssal, tartármártással kínáljuk.


Szezámmagos-chilis spárga buggyantott tojással.

$
0
0




Az ezer arcú spárgát most csak egyszerűen pár perc alatt roppanósra főztem, majd vajon megfuttatva szezámmaggal, chilivel, és citrommal ízesítve tálaltam. Mivel nem akartam hogy a spárga fűszeres ízét pl. egy szelet sült hús elnyomja, viszont azért csak úgy magában sem szerettem volna tálalni, így buggyantott tojást készítettem hozzá. A tojást én lágyabbra hagytam, de ez már ízlés dolga, mert kicsit tovább főzve a sárgája már nem is lesz ennyire folyós. Végül a spárga és a tojás remekül illettek egymáshoz, így spárgakedvelőknek csakis ajánlani tudom ezt az egyszerű, ám finom fogást.
 





 Szezámmagos-chilis spárga hozzávalói:

1 cs zöld spárga
5 dkg vaj
1 citrom leve és reszelt héja
1 chli paprika (v. 1 tk szárított)
2-3 tk szezámmag
őrölt színes bors


A spárgát egyesével hajlítsuk meg, és törjük le a fás részét, majd enyhén sós vízben  főzzük 4-5 percig. 

Ezután tegyük jéghideg vízbe, hagyjuk kihűlni, majd szedjük papírtörlőre hogy leszáradjon.

A vajat hevítsük fel, és futtassuk meg rajta a vékonyra karikázott chilit, majd adjuk hozzá az előfőzött spárgát. Ízlés szerint sózzuk, reszeljük rá a citromhéjat, facsarjuk rá a citromlevet, szórjuk meg a szezámmaggal, és óvatosan forgassuk, rázogassuk  össze.

Tálalásig tartsuk melegen.






Buggyantott tojás hozzávalói:

4 db tojás
1 l víz
2 tk ecet

A tojásokat egyesével készítsük el.

Forraljuk fel a vizet, majd adjuk hozzá az ecetet.

Egy tálba üssünk bele egy tojást.

A forrásban lévő vizet keverjük meg  egy kanállal, hogy örvény keletkezzen a közepén, majd vegyük kisebbre a lángot.

Ezután öntsük bele a tojást úgy, hogy a tál szinte beleérjen a vízbe, majd gyöngyözve főzzük 2-3 percig, hogy a sárgája még lágy maradjon.  (ha nem szeretnénk hogy ennyire folyós legyen a sárgája akkor legalább 5 percig főzzük)

Végül szűrőkanállal emeljük ki a vízből, csepegtessük le, és tálalásig tartsuk melegen.(külön-külön minden tojással így járjunk el)

Tálalás előtt helyezzük tányérra a spárgát, majd óvatosan tegyük rá a tojást. Ízlés szerint őröljünk rá frissen színes borsot, majd úgy kínáljuk.




Zabpehelypuding epervelővel.

$
0
0




Ebéd utáni desszertnek egy nagyon finom pudingot főztem, és most nem a megszokott módon pudingporból, hanem zabpehelyből. A zabpelyhet először megőröltem, majd tejjel, cukorral, és citromhéjjal ízesítve sűrűre főztem. Az elkészült pudingot magában is fogyaszthatjuk, de ízlés szerinti gyümölccsel még finomabbá tehetjük. Én az epret választottam, melyet pár perc alatt felfőztem, majd a pudingra kanalaztam. Az egész desszert készítés nem tartott fél óránál tovább, és már csak arra kellett várakozni, hogy a hűtőben kellően megdermedjen, és az ízek összeérjenek.






Hozzávalók 4 pohárhoz:

20 dkg zabpehely
5 dl tej
15 dkg kristálycukor (v. édesítőszer)
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja


A zabpelyhet őröljük meg, hogy lisztes állagú legyen. (aprítóval, vagy kávé darálóval)

Ezután adjuk hozzá a kristálycukrot, (v. édesítőszert) a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és apránként a hideg tejet, majd keverjük csomómentesre.

Ezután állandó kevergetés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre, majd kevergetve hűtsük langyosra.

A langyosra hűlt pudingot osszuk el a poharakba, majd tegyük be a hűtőbe, és hagyjuk teljesen kihűlni.





Epervelő hozzávalói:

40 dkg eper
4 ek barnacukor
2 cs vaníliás cukor
1 mk őrölt fahéj
reszelt narancshéj (el is maradhat)
1 dl víz 
2 púpozott tk étkezési keményítő + egy pici víz


Az epret alaposan mossuk meg, majd vágjuk félbe. Ezután tegyük bele egy serpenyőbe, adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt narancshéjat, az őrölt fahéjat, és a vizet, majd főzzük pár percig.

Az étkezési keményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd csorgassuk az eperhez. Ezután óvatosan keverjük össze, és főzzük 1-2 percig, hogy kellően besűrűsödjön, majd hűtsük ki hogy éppen csak langyos legyen.

Vegyük ki a hűtőből a pudingot, majd kanalazzuk rá az epervelőt. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, és hűtsük ki teljesen. 






Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd kínáljuk. A zabpehelyből igazán finom pudingot főzhetünk, és az eperrel nagyon jól összeillenek.

Sült kolbász köménymagos kelkáposztával és krumplipürével.

$
0
0




Egyszerű hétvégi fogás, melyet bő fél óra alatt elkészíthetünk, és már tálalhatjuk is. Én kelkáposztával készítettem, de ízlés szerint friss, zsenge levelű édes káposztát is választhatunk, mert mindkettő jól illik a tejfölös-mustáros szafthoz, és a sült debrecenihez. A köretet is ízlés szerint választhatjuk meg, én pl. krumplipürét készítettem, de rizzsel, esetleg kuszkusszal is tálalhatjuk.






 Hozzávalók:

6 db debreceni
2 db vöröshagyma (nagy)
1 db kisebb kelkáposzta
3 dl csirkealaplé
2 dl tejföl
2 tk egész köménymag
2 tk magos dijoni mustár 
2 ek olívaolaj
3 dkg vaj






Forrósítsunk fel 1 ek olajat, tegyük bele a kolbászokat, és pár perc alatt süssük szép pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre. (sütés közben többször forgassuk meg, hogy egyformán süljön)

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel.  A káposztát vágjuk fel 6 részre úgy, hogy a torzsája összefogja a leveleket.

A maradék olajat és a vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát, szórjuk meg sóval, majd néha megkeverve pároljuk aranybarnára.

Ezután a hagymát szórjuk meg a köménymaggal, majd pirítsuk együtt 1-2 percig.

Ezután tegyük rá a káposztaszeleteket, öntsük fel az alaplével, fedjük le és pároljuk pár perc alatt puhára a káposztát, majd óvatosan szedjük ki egy tányérra.

A visszamaradt hagymás szafthoz adjuk hozzá a tejfölt és a mustárt, forraljuk össze, majd tegyük bele a káposztát, és a sült kolbászt is. Ezután főzzük pár percig, hogy a szaft kissé besűrűsödjön, és az ízek összefőjenek. (közben többször rázogassuk meg, de keverni nem szabad, mert különben összetörik a káposzta)






Közben ízlés szerint készítsük el a krumplipürét, vagy esetleg rizst, kuszkuszt......

Tálaláskor kanalazzunk a tányérba pár kanál hagymás-szaftot, helyezzük rá a káposztát, a kolbászt, és a krumplipürét, majd úgy kínáljuk.


Oreo pohárkrém.

$
0
0




Imádom a pohárkrémeket, mert nem csak egyszerűen elkészíthetőek, de mellette még nagyon finomak is tudnak lenni. Mivel volt itthon pár csomag Oreo keksz, és valami nagyon krémes és csokoládés desszertre vágytunk, így röpke fél óra alatt összedobtam ezt a krémes finomságot. A csokoládé pudingos főzött krémmel kezdtem, mert azt teljesen ki kellett hűteni, mielőtt a rétegek közé került. Ezután már nem volt más hátra, mint kikeverni a mascarponekrémet, keményre felverni a tejszínt, a poharakba morzsolni a kekszet, majd szépen egymásra kanalazni a rétegeket. A végeredmény pedig nagyon, de nagyon finom volt.






 Hozzávalók 4 kehelyhez:

13 db Oreo keksz
3 dl Hulala (v. habtejszín)


A kekszből tegyünk 5 db-ot félre, a többit pedig egyenlően elosztva, morzsoljuk bele a poharakba.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel közepesen kemény habbá, majd osszuk el három részre.



Mascarponekrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 rész előzőleg felvert tejszínhab


A mascarponét keverjük simára a porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd keverjünk hozzá 1 adag, előzőleg felvert tejszínhabot.

Ezután egyenlően elosztva, kanalazzuk rá a kelyhekben lévő kekszre.






 Csokoládékrém hozzávalói:

1 cs csokoládés pudingpor
5 dl tej
3 ek kristálycukor
1 rész előzőleg felvert tejszínhab


A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd keverjük hozzá a cukrot is.

A maradék tejet melegítsük fel, majd öntsük hozzá a simára kevert cukros-pudingot. Ezután állandó keverés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre, majd hűtsük ki egészen. (én kevergetve hűtöttem ki, mert így sokkal selymesebb lesz a krém)

A kihűlt pudinghoz ezután keverjünk hozzá 1 adag előzőleg felvert tejszínhabot, majd egyenlően elosztva kanalazzuk rá a poharakban lévő mascarponekrémre.






Végül a csokoládékrémre egyenlően elosztva kanalazzuk rá a maradék tejszínhabot, szórjuk meg kekszmorzsával, és helyezzünk rá egy-egy egész oreo kekszet.

Az elkészült pohárkrémet ízlés szerint rögtön kínálhatjuk, vagy tálalásig helyezzük be a hűtőbe.



Spárgás-sárgarépás csirkemellragu.

$
0
0



A reggeli bevásárlás során a kosaramba került egy csomag zöld spárga, így egy egyszerű receptet kerestem, melyet meg is találtam a Vidék íze receptmagazin májusi számában. (Nagyon szeretem lapozgatni a magazint, mert sok-sok remek, és egyszerűen elkészíthető recept található benne.) A spárgának, a zsenge sárgarépának, és a csirkemellnek köszönhetően pedig az ebédkészítés nem tartott fél óránál tovább és már tálalhattam is. Köretnek én rizst készítettem, de ízlés szerint akár egy szelet friss kenyérrel is fogyaszthatjuk, tunkolhatjuk a finom szaftot.






Hozzávalók:

50 dkg csirkemellfilé
1 cs zöld spárga
3-4 db új sárgarépa
2 db lila hagyma
1 kisebb marék friss bazsalikom
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
1 tk ételízesítő
őrölt színes bors
1 ek olívaolaj
3 dkg vaj
0,5 dl fehérbor






A csirkemellet vágjuk fel ízlés szerinti kockákra. A spárga szárát hajlítsuk meg, hogy a fás része letörjön, majd vágjuk fel kb. két centis darabokra, és a bimbókat tegyük félre. A sárgarépát pucoljuk meg, majd vékonyan karikázzuk fel.  A lila hagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel nagyobb kockákra. A bazsalikomot és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.

Egy wokba (v.serpenyőbe) hevítsük fel az olajat és a vajat, majd adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott hagymát, és pároljuk pár percig. 

Ezután adjuk hozzá a felkockázott csirkemellet, majd addig süssük még a hús kifehéredik. Ekkor adjuk hozzá a felkarikázott sárgarépát, és a spárga feldarabolt szárrészét, majd sózzuk, borsozzuk,szórjuk meg az ételízesítővel, forgassuk alaposan össze, végül pedig öntsük fel a borral. 

Ezután félig lefedve, pároljuk pár percig, majd adjuk hozzá a spárgabimbókat, szórjuk meg az apróra vágott bazsalikommal, és a petrezselyemzölddel, majd pároljuk roppanósra a a zöldségeket. (ekkor már ne fedjük le a serpenyőt, hogy a szaftja kissé besűrűsödjön)

Közben készítsünk mellé ízlés szerint köretet. Én rizst főztem, de ízlés szerint tálalhatjuk kifőtt tésztával, vagy egy szelet friss kenyérrel.

Tálaláskor tegyük a tányérra a rizst, (v. kifőtt tésztát) majd kanalazzuk rá a ragut, és úgy kínáljuk.


Hagymás-gombás csirkemáj.

$
0
0




A hosszú hétvége egyik fogása lehet pl. ez az egyszerűen elkészíthető hagymás-gombás csirkemáj. Mivel az időjárás is inkább olyan őszies minthogy nyár eleji napsütéses lenne, így jólesik majd a sütő melege. A májat a hiedelmekkel ellentétben nyugodtan fűszerezzük be, állítom hogy nem fog megkeményedni, sőt ilyen finom, és szaftos csirkemájat én még nem ettem. Természetesen kacsamájjal is készülhet, sőt azzal még finomabb is. Köretnek készíthetünk krumplipürét, egyszerűen főzhetünk sós vízbe krumplit, a rizs is illik hozzá, de akár egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.





 Hozzávalók:

50 dkg csirkemáj
50 dkg gomba
2 db vöröshagyma
 só
őrölt bors
1 tk ételízesítő 
majoranna
2 db babérlevél
1-2 ek liszt
1 dl fehérbor
2 ek olaj




A csirkemájat mossuk meg, majd törüljük szárazra, és ízlés szerint daraboljuk fel. (én 3-4 felé vágtam, nagyságától függően, és az inas-eres részt kivágtam, hogy ne pattogjon sütés közben)

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel. A gombát mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd ízlés szerint szeleteljük fel. (én a nagyobbakat először félbe vágtam, majd úgy szeleteltem fel)

A feldarabolt májat sózzuk, borsozzuk, majd forgassuk meg a lisztbe. Forrósítsuk fel az olajat, majd tegyük bele a lisztbe forgatott májat, és pár pillanat alatt hirtelen süssük rá egy kérget.
 Ezután tegyük át, és rendezzük el egy tepsiben.

A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a felszeletelt vöröshagymát, majd pár perc alatt pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ételízesítővel, majorannával, és pároljuk pár percig.

Ezután öntsük át a tepsibe, és rendezzük el a máj között, öntsük fel a borral, tegyük bele a babérlevelet, majd fedjük le alufóliával a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk 20 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük 15-20 perc alatt készre.





Ameddig a máj a sütőben sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, de illik hozzá a főtt krumpli, rizs, de egy szelet kenyérrel is tunkolhatjuk a finom szaftos májat.....

Tálaláskor a krumplipürét tegyük a tányérra, majd kanalazzuk rá a hagymás-gombás csirkemájat. A csirkemáj a sütés közben nem szárad ki, hanem nagyon finom puha, és szaftos marad.


Epres-csokoládés tortácska.

$
0
0




Pünkösd vasárnapján megint csak esős, hűvös napra ébredtünk, így hangulatjavítónak készítettem egy sütés nélküli nassolni valót. A kekszen és a csokoládén kívül csak pár hozzávalóra van még szükség, melyek azért mindig fellelhetőek a háztartásban. A tortácska összeállítása pikk-pakk elkészül, és utána már csak arra kell várni hogy a hűtőben kellően megdermedjen. Persze ez is röpke fél óra alatt megtörténik, közben pedig előkészíthetjük az epret, melyet tálalás előtt csak rákanalazunk és már kínálhatjuk is.






Kekszes alap hozzávalói 10 db-hoz:

12 dkg Győri Édes keksz
5 dkg vaj
1 ek tej
1/2 citrom reszelt héja


A kekszet morzsoljuk össze (v. daráljuk le), adjuk hozzá a felforrósított vajat és a tejet, majd keverjük össze. 

Ezután osszuk el 10 db szilikonos muffin formába, és egy pohárral nyomkodjuk le, majd tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen. 



Csokoládés réteg hozzávalói:

18 dkg étcsokoládé (70%-os)
1 dl habtejszín 


A tejszínt melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, és addig keverjük, még teljesen elolvad.

Vegyük ki a formákat a hűtőből, majd kanalazzuk a kekszes alapra a csokoládét. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy megdermedjen.





Eper hozzávalói:

20 dkg eper
1/2 cs vaníliás cukor
1-2 ek porcukor


Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd vágjuk fel apró darabokra. Ezután szórjuk meg a porcukorral, a vaníliás cukorral, majd keverjük össze, és hagyjuk legalább egy fél órát állni.





Tálalás előtt vegyük ki a formából a tortácskákat, majd helyezzük kistányérra, kanalazzuk rá az előzőleg lecsepegtetett eperdarabokat, reszeljünk rá csokoládét, majd úgy kínáljuk.


Pisztáciás-szalonnás tészta.

$
0
0




Egyszerű kb. harminc perc alatt elkészíthető tészta, melyet rohanós napokon tálalhatunk ebédre vagy éppen vacsorára. A tésztát megvásárolhatjuk készen is, de én azért a házi készítésű tészta mellett maradnék, mert annál nincs finomabb. A pisztáciát érdemes először egy serpenyőben pár pillanat alatt megpörkölni, mert ettől különösen finom ízt kap. A szalonnából is jó húsos császárszalonnát válasszunk, és már hozzá is láthatunk a főzéshez. Az elkészült tészta pedig nálunk nagy sikert aratott, így amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott.






Hozzávalók:

20 dkg pisztácia
20 dkg császárszalonna
1 db vöröshagyma
1,5-2 dl főzőtejszín
őrölt színes bors
10 dkg füstölt sajt (+ a tetejére)
1 ek olívaolaj







A húsos, császárszalonnát ízlés szerint kockázzuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A sajtot reszeljük le.

A pisztáciát tegyük teflon serpenyőbe és egy pár pillanat alatt pörköljük meg. Ezután egy pár szemet tegyünk félre, a többit pedig daráljuk le.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felkockázott császárszalonnát, és kezdjük el sütni. Amikor már kezd pirulni, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és együtt pirítsuk szép pirosra.

Ezután szórjuk meg az őrölt pisztáciával és a reszelt sajttal, öntsük fel a tejszínnel, ízlés szerint őröljünk rá színes borsot, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy kissé besűrűsödjön.

A metélt tésztát (v. pappardelle) főzzük ki enyhén sós vízben, majd szedjük ki a főzővízből, kicsit csepegtessük le, majd adjuk hozzá a pisztáciás-szalonnás raguhoz, és forgassuk alaposan össze.

Az elkészült tésztát halmozzuk tányérra, szórjuk meg a félretett pisztáciával, és sajtforgáccsal, majd úgy kínáljuk.


Eperkrémleves fehér csokis-mogyorós piskótával.

$
0
0




Napsütéses, nyárias hétvége előtt állunk, így készítsünk pl. egy könnyű eperkrémlevest melyet ízlés szerint csokoládés-mogyorós piskótával tálalhatunk. Persze a krémleves már magában is nagyon finom, főként ha édes, magyar eperből készül, de azért a piskótát kár lenne elhagyni. A tészta pár perc alatt megsül, mogyoró helyett pedig akár mandulát, vagy éppen diót is szórhatunk az olvasztott csokoládéra. Sőt, már előző nap is megsüthetjük, és a levest is elkészíthetjük, így ebédidőben már csakis a tálalás lesz hátra.






 Eperkrémleves hozzávalói:

40 dkg eper
2 db alma
1/2 citrom héja
2 cm-es gyömbér (v. 1 mk őrölt)
ízlés szerint cukor v. méz
1 cs vaníliás cukor
1 mk őrölt fahéj
3 db szegfűszeg
5 dl víz
2 dl főzőtejszín


Az almát pucoljuk meg, majd távolítsuk el a magházat, és vágjuk fel kisebb kockákra. Ezután öntsük fel a vízzel, ízlés szerint adjunk hozzá mézet vagy cukrot, tegyük bele az egészben hagyott gyömbért, a vékonyan lehámozott citromhéjat, a vaníliás cukrot, a szegfűszeget, és az őrölt fahéjat.

Ezután addig főzzük, még az alma teljesen megpuhul, ekkor vegyük ki a gyömbért, a citromhéjat, és a szegfűszeget.

Az eperből tegyünk félre pár szemet a tálaláshoz a többit pedig vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a puhára főtt almához. Öntsük fel a tejszínnel, majd turmixoljuk le. (v. botmixerrel pépesítsük)

Végül hagyjuk teljesen kihűlni mielőtt tálalnánk.






 Csokis-mogyorós piskóta hozzávalói:

3 db tojás (közepes)
7 dkg porcukor
3 dkg darált mogyoró
5 dkg liszt
csipet só


A tojásokat válasszuk ketté, majd a fehérjét egy csipet sóval, kezdjük el habbá verni. 

Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a porcukrot, és 1-2 perc múlva a tojások sárgáját is, majd addig keverjük még szépen kifehéredik a massza. Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, adjuk hozzá a darált mogyorót, majd fakanállal óvatosan forgassuk össze.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletes vékonyan kenjük rá a masszát. (én egy 35x33 cm-es tepsin sütöttem)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 8-10 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 8 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a tésztát fordítsuk rá egy enyhén lisztezett sütőpapírra, majd a felső papírt óvatosan húzzuk le róla. Ezután az alsó sütőpapírral együtt tekerjük fel úgy mint a bejglit, majd feltekerve hagyjuk teljesen kihűlni. (többször tekerjük ki-be még melegen)



Töltelék hozzávalói:

20 dkg fehér csokoládé (nálam Milka)
10 dkg darált mogyoró



A csokoládét gőzfürdő fölött, kevergetve olvasszuk fel.

A tésztát tekerjük ki, majd kenjük meg az olvasztott csokoládéval. Ezután szórjuk meg a darált mogyoróval, majd szorosan tekerjük fel.

Ezután hagyjuk állni, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen, és szépen tudjuk majd felszeletelni.






Tálalás előtt a piskótát vékonyan szeleteljük fel, a levest szedjük a tányérba, és rakjunk bele a maradék feldarabolt eperből, majd együtt kínáljuk.


Viewing all 1595 articles
Browse latest View live