Quantcast
Channel: Gizi-receptjei
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1593

Hétvégi receptajánló!!! Tengeri süllő sült krumplival és tejszínes spenóttal.

$
0
0



Ezen a hétvégén a tengeri süllőt ajánlanám a halkedvelők figyelmébe. Természetesen azoknak is bátran merem ajánlani akik mostanában döntötték el, hogy a pontyon kívül szívesen megkóstolják a tengeri halakat is. A süllőt nagyon egyszerű fűszerezéssel sütöttem meg, és így is nagyon finom volt. Először azon gondolkodtam, hogy milyen körettel tálaljam. Végül a sütőben sütöttem krumplit, és  zsenge spenótot pároltam. Mint a sült krumpli, mint pedig a tejszínes spenót, nagyon jól illet a süllőhöz.






Hozzávalók:

2 db tengeri süllő
1 citrom leve
hal-fűszerkeverék
őrölt fehér bors
2 ek olívaolaj


4-6 db krumpli
1/2 citrom leve
kakukkfű
3-4 ek kacsazsír (v. étolaj)


50 dkg spenót
2 gerezd fokhagyma
3 dkg vaj
őrölt fehér bors
1,5 dl tejszín






A süllőt kívül-belel csorgassuk meg a citromlével, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg a hal-fűszerkeverékkel. Ezután hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olívaolaj felével. Ezután helyezzük rá az előzőleg befűszerezett halat, majd locsoljuk meg a maradék olajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig.

A krumplit vágjuk fel kisebb kockákra, majd enyhén sós vízben főzzük pár perc alatt félpuhára. Ezután szűrjük le, és hűtsük ki.

Egy tepsibe kanalazzuk bele a kacsazsírt (v. az olajat), majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg frissen szedett kakukkfűvel, és nyomjuk bele a citrom levet. Ezután adjuk hozzá a kihűlt, előfőzött krumplit, majd keverjük óvatosan össze.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (amennyiben légkeveréses a sütő, akkor a hallal együtt helyezzük be, és süssük meg)

A spenótot mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le. (esetleg papírtörlővel töröljük szárazra)

A vajat hevítsük fel, majd vegyük le a tűzről és nyomjuk bele a fokhagymát, majd keverjük össze, és rögtön tegyük rá a spenótot. Ezután tegyük vissza a tűzre, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd pár percig pároljuk, hogy összeessen. Amikor már félpuhára párolódott, öntsük hozzá a tejszínt, majd pároljuk még pár percig, hogy a szósz kissé besűrűsödjön. (amennyiben a spenót párolás közben sok levet engedne, akkor azt szedjük le róla mielőtt a tejszínt hozzáöntenénk)

Tálaláskor helyezzük a süllőt tányérra, ezután tegyük mellé a sült krumplit és a tejszínes spenótot, majd úgy kínáljuk.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 1593

Trending Articles


Baba együttes


Milly Johnson - Nyári flört(2013)


Horgolt együttes


Horgolt kabátka


Stephanie Seymour - Unknown event with Axl Rose in 1991


Út a teljességhez - 60 napos karmaoldó program - ELŐRENDELHETŐ


Dan Brown - Inferno


Anne Stuart - A Könyörtelen (A Rohan-ház 1.)2014


Rugdalódzó


Zelk Zoltán: Az állatok iskolája


Billboard Music Awards 2017: Íme a jelöltek listája!


Axl Rose - Timothy White Photoshoot